Ott tartottam legutóbb, hogy az autó már végre valahára megvolt, vele együtt a boldogság is. Rögtön zöldkártyázással kellett kezdenem, ugyanis bár műszaki még volt fél évig az autón, a zöldkártyája éppen lejárt. Igen ám, de az autón kipuffvég nem volt, így először azt kellett szerválni. Gyorsan. (Ugyan elképzelni nem tudom, hogyan tűnhetett el róla, hacsak az előző tulaj nem menekítette le róla, mert esetleg valami ultrabrutál méregdrága vacak lehetett. Ennek viszont ellentmond a már akkor is enyhén rozsdásodó cső és kipufogódobok.) A kipufogóról (sőt, a vizsgákról is) később fogok még írni, most elég annyi hozzá, hogy felhegesztett a szerelőm egy rettentő olcsó krómozott szögletes véget, így a zöldkártya is elkészülhetett. Az olcsóságnak egy oka volt: minden pénzem elvitte az autó és a vele járó papírmunka. (Képek is lesznek majd a megfelelő posztnál.)
Nem ez volt viszont a legnagyobb probléma. Említettem, hogy magának az autónak az átvétele is csúszott amiatt, hogy a Ford Hovány szólt, hogy hengerfejes az autó és megcsinálják. Nos, csak annyira csinálták meg, hogy a motor ugyan úgy-ahogy rendesen működött, de az olaj folyt orrán-száján, ettől függetlenül nem hibáztatom őket, tudtam már akkor is, mit vettem. 2000 km-enként eltűnt belőle 1-2 liter olaj, ami azért nem a rendes fogyási ütem. Csöpögött az olaj a leeresztő szelepnél is, amit először nem vettem észre a motortakaró lemez miatt. Ez volt a kisebbik gond: sajnos a hengerfejen belül a vízbe is jutott belőle. Nem is kevés. Annyira durván ment bele, hogy folyékony víz helyett valami kávészínű sűrű lötty áramlott több-kevesebb sikerrel a rendszerben, én stílszerűen karamellapudingnak neveztem el. (Több hozzáértő ember is mondta, hogy ilyet még nem látott.)
