Dester Calibrája

Mielőtt folytatnám a víz olajosodásának történetét, egy rövid történet előtte alább, érdekességként :)

Az egy dolog, hogy olaj van a vízben, ettől még a fagyálló ugyanúgy szükséges, mivel ez a katyvasz is meg tud fagyni, no meg a vízkő attól még lerakódik, hogy a hűtőrendszerben keringő massza nem igazán víznek néz ki. Még ha az ioncserélt víz arra is hivatott, hogy ne maradjon utána vízkő.

Tél volt, éjszaka, megálltam egy benzinkúton tankolni. A benzinkutas srác lelkesen kérdezte, hogy megnézzük-e a fagyálló fokát. Mivel épp aznap lett megint kimosva és vízzel újra feltöltve a rendszer, gondoltam, hogy nyilván nem ártana. Fogalmam sem volt ugyanis, mennyire sikerült belőni, főleg, hogy egy harmadik - nemkívánatos - "faktor" is jelen van. Szóval mondtam a srácnak, hogy nézzük meg, de meg fog szenvedni vele. Nem értette. Jó, akkor nézze meg a saját szemével... Levettem a kiegyenlítő tartály kupakját, beledugta a mérőt, majd egy "hűha" felkiáltással megértette. :) Nézegette, nézegette, fordította a lámpa felé, majd 10-20 másodpercnyi bogarászás után nagyjából be tudta lőni az értéket. :) Hadd ne mondjam, mennyire látszott ki a mérő a barna trutymó alól.

Sok-sok témám van még sok-sok tapasztalattal, ezért egyelőre úgy tűnik, nem fogok kifogyni az írásokból. Az elmúlt bő három évben több jó fej emberkével is megismerkedtem az autóm révén, köztük szerelőkkel is. Végül három srác maradt fenn a rostán, akikhez bármikor bizalommal merek fordulni, az egyikükkel éppen a hengerfejes szívások révén ismerkedtem meg. Történt ugyanis, hogy az elektrós szerelő barátom (aki egyébként a RoxRacinget is viszi, nevezzük a későbbiekben Lacinak) idén nyáron küldött egy e-mailt, hogy talált egy hirdetést a neten, ahol használt, de jónak tűnő hengerfejet árulnak. Nem is túl drágán. Hidrotőkékkel, szelepfedéllel, tokkal-vonóval. Nekem amúgy is csattogtak már a hidrotőkéim, hiába voltak csendben az előző bejegyzésben említett motorgenerál után egy jó ideig. Sőt, már nyáron, melegben is. Ugyanakkor említettem, mennyire elegem volt az olajosodásból, az állandó jellegű idegeskedésből, ami ezzel járt. Senki sem tudta ugyanis, hogy mennyit bírnak a csövek majd megint, folyamatosan töltenem kellett bele az olajat (ez sem olcsó), a termosztátról, hűtőről és egyéb apróságokról már nem is beszélve. Csábító ajánlat volt, kétségtelen. Kis szorzás-osztás után elhatároztam, hogy ha minden stimmel majd, belevágok.

Felhívtam az eladót. Készséges volt, válaszolt a kérdéseimre, éreztem rajta, hogy nem akar átverni. Elvitte nyomáspróbára is a hengerfejet. Nem volt vele gond, de ő is mondta, hogy vezette azt a Vectrát, amiben korábban ez a hengerfej üzemelt. Ráadásul garanciát is vállalt úgy a hengerfejre, mint a szerelésre. Ezeknek fényében úgy döntöttem, hogy rendben, cseréljük ki az én hengerfejemet a másikra. Habár nem volt biztos, hogy az én hengerfejem a rossz, úgy döntöttem, nem bukhatok sokat rajta. Két eset volt lehetséges:

1. Az autó nem lesz jobb ==> az én hengerfejem is jó volt ==> lesz két jó hengerfejem, ebből el tudom majd adni az egyiket és "csak" a szerelés költségét buktam, de legalább rendesen össze lesz rakva új tömítésekkel, így nem fog folyni mindenhol az olaj.
2. Az autó megjavul ==> az én hengerfejem rossz volt, mehet a MÉH-be ==> abszolút nem lesz kidobott pénz, lesz egy pöpecül összerakott motorom, mert ugyanúgy új tömítéseket kap, et cetera.

Bíztam benne, hogy az utóbbi fog történni, de nagyot nem bukhattam semmiképp. Ugyanis ha az autó nem javul meg, akkor már csak a blokk marad egyedüli gyenge láncszemként, az pedig még nagyobb macera. A szerelési nehézségeken túl a blokkcserével együtt még új papírokat is kell csináltatnom, ez pedig újabb kiadás, de legalább kiderül, hogy mi lesz a következő lépés. Röviden, konklúzió: reméltem, hogy mégiscsak olyan rejtett hibája van a hengerfejemnek, ami nem jött ki a két évvel korábbi nyomáspróba során. Sokfelől hallottam sokfélét, és ilyen történeteket is hallottam, nem is egyet.

Megköttetett az üzlet, de akkor még nem tudtam, hogy ki fogja szerelni. Lacinak egy ismerőse ugyan csukott szemmel megcsinálta volna, de épp fel volt bontva a műhelye előtti utca, így maximum tankkal tudtunk volna beállni. Az eladó (nevezzük ezentúl Misinek) azt mondta, megcsinálhatja ő is. Végül is... miért ne? Budapesten amúgy sem volt másik szerelőm Lacin kívül, ráadásul Laci nem szereti bontogatni a motort, nem ez a fő profilja. A legközelebbi "mindenes" szerelőm Hódmezővásárhelyen van, ez pedig sok esetben gondot okozhat, főleg, ha nem járóképes az autó valamiért.

Nos, a fentieket végiggondolva arra jutottam, hogy teszek egy próbát a sráccal, lévén azért ő sem ma kezdte. Persze miért is ment volna egyszerűen, az ő műhelye sem állt készen, ezért a szerelés gyakorlatilag a háza előtti placcon zajlott. Kivettem arra a napra szabadnapot, mivel úgy döntöttem, hogy nézni is szeretném a műveletet. Nem vagyok egy nagy koponya, ha autók műszaki felépítéséről van szó, viszont érdekel a "lélektana", így tanulni szerettem volna. Szerelni ilyesmit valószínűleg sosem fogok, de kíváncsi voltam, hogy néz ki belülről, és a többi.

Szokták mondani, szegény embert az ág is húzza, nekem is az év addigi legmelegebb napját sikerült kiválasztanom. Szakadt rólunk a víz még árnyékban is, egész álló nap kinn voltunk, és én Misivel ellentétben még csak nem is szereltem. Voltak érdeklődő pillantások a járókelőktől, szerintem egy részüknek csak szimplán furcsa volt az utcai szerelés, mások viszont egyenesen hülyének néztek bennünket. Eléggé impozáns látványt nyújtott a szétbombázott motor, előtte a járdán egy komplett hengerfejjel és szerszámkészlettel. De kit érdekel...? :) Szerencsére azért nem voltunk túlságosan szem előtt.

Délelőtt elkezdődött az autó szétszerelése. Misihez csatlakozott egy szerelő barátja is, Jani, így lényegében - Jani hobbiból - az autó szerelését ketten csinálták. Utólag kiderült, nem volt hátrány, mivel akadtak két emberes szerelnivalók is. Az első mozdulatok:

Az alábbi képen jól látszik, hogy a piros fedél alatt és a szelepfedél alatt is mennyire olajos minden (az előbbinél valószínűleg egy kicsit félrement olajfeltöltés miatt, míg a második esetben vagy a tömítés volt rossz, vagy az összerakás nem sikerült túl fényesen az előző szétszedéskor):

Lekerült a szelepfedél is, alatta már látszik szépen a hengerfej a vezérműtengelyekkel és az olajban fürdő hidrotőkékkel:

Persze a "vizet" is le kellett ereszteni. Az eredmény megdöbbentő, az alábbi kép azt hiszem, bőven magáért beszél. Érdemes megnézni a vastag - hűtő felé vezető - cső belső falát, belevakuztam a fényképezéskor, hogy jobban látsszon:

Durva, ugye? Bizalomgerjesztő. Előtte néhány hónapig nem sokat jártam az autóval, nem is volt időm a vizet sem leengedni, ezért enyhén szólva feldúsult az olaj a vízben.

Végül lekerült a hengerfej is a blokkról. Misi és Jani szépen kitakarítgatta a hengereket, de találtak még aggasztó jeleket. Ha jól emlékszem, két henger üregének a belső falán is találtak karcolásokat, így komolyan elkezdtünk aggódni, hogy mi van akkor, ha tényleg jó volt a régi hengerfej, és a blokk a rossz. Most már mindegy, ha elkezdtük, azért csak össze kéne rakni. Nem nagyon volt választásom. Legalább ezúttal tényleg rendesen meg lesz csinálva, és az összes lényeges tömítés is új lesz, aztán majd lesz időm még agyalni, hogy merre tovább.

No de messze nem voltunk még készen, a blokkig le volt csupaszítva a motor ugye. Szépen letakarították a srácok az egész felületet, a csavarmenetekből ügyesen kiszedték az olajat, tényleg szépen precízen csináltak mindent, meg kell hagyni. Felkerült az új tömítés is:

Szépen haladtak a munkával, de kezdett szép lassan esteledni, mi meg egész álló nap nem ettünk semmit, csak vajmi keveset ittunk (vizet + üdítőt), na és persze izzadtunk sokat. Semmilyen normális kajalehetőség nem volt ugyanis a közelben. Az egyetlen szomszédban lévő gyrosos is pont szabadságra ment. Nyűgös voltam, na. Misi már egyenesen a pokolba kívánta az egészet. A munkát berekesztettük, Misivel megegyeztünk, hogy másnap meló után megyek a verdáért, ő meg még délelőtt befejezi.

Nem voltam túl boldog, amikor hazaértem, mert még mindig nem láttam semmi garanciát arra, hogy a probléma, ami már bő három éve kísért, megoldódik majd. Misi sem tudott semmi konkrétumot mondani.

Másnapra Misiék tényleg összerakták az autót. Felhívtam napközben telefonon, elmondta, hogy ment vele próbaköröket, jónak - és bitang erősnek - tűnik. Elmentem az autóért, de én nem éreztem semmilyen szembetűnő változást. Ezt említettem Misinek is, de ő továbbra is csak azt mondta, hogy jobban megy az autó. Gondoltam, lehet, hogy már én voltam eléggé fásult a sok-sok kudarc után, betudtam valamiféle negatív placebónak, majd kicsit később elválik, kinek lesz igaza, ha majd használni is fogom az autót, nemcsak két km-t megyek vele.

Egyelőre ennyiben maradtunk. Misi mondta, hogy a gumicsöveket még ki kell cserélni, mert néhány igencsak ramaty állapotban van.

Mivel ez a bejegyzés se sikerült rövidre, a fejleményeket a következőre tartogatom. Stay tuned ;)