A bejegyzés alcíme a következő is lehetne: ..., avagy hogyan ne mossuk ki a hűtőrendszert. Ígérem, nemsokára lekattanok már végre a hűtős-hűtővizes hülyeségekről, de még egy bejegyzésnyit ki tudok facsarni belőle, így hát megteszem. Két apropója is van: az egyik, hogy a hűtőrendszer szépen tisztul. Olyannyira, hogy a nemrég megtörtént hűtőcserénél (hopp, másik apropó) a már leengedett fagyállós hűtővizet is fel tudtuk újra használni. Királyság. Igen ám, de hosszú út vezetett idáig, fejfájással és más egyebekkel együtt. Egy jó részét már leírtam, de például azt még nem, hogyan darált ki a nagynyomású víz egy darabot a kezemből. Ha érdekel, hogyan lehettem ennyire béna, kattints a továbbra.

Ahogy már korábbi bejegyzésekben is említettem, a hűtőrendszert sokszor át kellett mosni, a trutymót pedig száműzni. Ez a művelet nagyjából olyan rutinnal megy már, mint a fogmosás; kis híján csukott szemmel is. Először is valahol meg kell bontani a rendszert, amit a legkönnyebb a kiegyenlítő tartály alsó részénél vagy a motor jobb oldalán megkezdeni. A vizet le kell engedni valamilyen alárakott lavórba a környezetszennyezés elkerülése és az esetleges későbbi felhasználhatóság érdekében. Ezt követően érdemes kiszedni a kiegyenlítő tartályt (egyetlen csavar tartja a C20XE motoroknál), mert itt rakódik le a szennyeződés legnagyobb része. Meg a csövek belső falán, ha kellően ragaszkodó a belül folydogáló cucc.

Közvetlenül a hengerfejcserét követően gyakrabban meg kellett ejteni ezt a kellemes kis délutáni elfoglaltságot. Pusztán tudőből nehéz, nem árt, ha akad némi gépesített segítség is, amivel ki lehet takarítani az egész rendszert. Emberi erővel csupán a kiegyenlítő tartály kipucolásának van esélye, a féktisztító spray például kiválóan alkalmas erre. Jó alaposan ki kell öblíteni, többször átlötyögtetni ezzel a nem kicsit irritáló szagú folyadékkal (nem érdemes túl mélyeket szippantani), optimális esetben gyorsan megvan és eredményes is. A csöveket viszont nem ilyen egyszerű. Mivel az unokatestvéreméknek épp van egy autómosójuk, tálcán kínálkozott az ötlet, hogy küldjük át a csöveket az ottani nagynyomásúval is, valamint ha már ott vagyunk, akkor a hűtőt és egyebeket is takarítsuk le. Az ötlet jó volt, a kivitelezés kevésbé. Míg én - hülye - puszta kézzel az egyik csövet tartottam, a segéderő keze megrándult a Sterimob erejétől és a vízsugár félrement... pont a kezemre, nagyjából tíz centi távolságról. Az egész egy pillanatig tartott. Szúró érzés volt, azon hirtelenjében nem is hittem, hogy bármi gondom lesz belőle, a szúró érzés egy pillanat alatt elmúlt. Néhány másodperc múlva viszont elkezdett szépen lassan szivárogni a vér apró pöttyökben, majd szinte azonnal olyan gyorsan kitöltötte a sebet, mint kisnyugdíjas a lottószelvényt, ha kétmilliárd körül jár a nyeremény. Mivel engedéllyel működő mosóról van szó, elsősegélydobozt is kötelező tartaniuk (bár az autóban is lett volna), így gyorsan lefertőtlenítettük a sebet és alaposan bekötöttük.

Azt hittem egy-két napig, hogy csupán felszíni sérülésről van szó. Aznap még kétszer kötöttük át a sebet, nem is látszott túl sok belőle, bár nem is mustráltam túlságosan. Még mindig nem fájt. Másnap vettem észre, hogy sokkal mélyebb, mint hittem. Szabályosan kidarált a víz egy darabot a kezemből, de akkor már hiába akartam volna összevarratni. Nagyon lassan gyógyult, két garnitúra vart is ledobott magáról, míg végre rendes bőr jelent meg a helyén. A heg most, jócskán hónapokkal később is tisztán látszik, szerencsétlen esetben egész életemben meg fog maradni. A fenti kép pár perce készült (november közepe van most), a sérülés pedig valamikor a nyár közepén keletkezett.

Tehát, tanácsok következnek, hogy tanuljatok a hülyeségemből:

• - rohadtul nem mindegy, melyik végén állsz a nagynyomásúnak
• - mindig viselj kesztyűt!
• - közvetlen közelről ne állj a vízsugár útjába, egyetlen pillanatra se!
• - ne bízz meg abban, aki tartja az eszközt :)

Most egy kicsit kellemesebb téma, remélhetőleg nem ájult el senki a fenti történettől. (Nekem kis híján sikerült az első átkötéskor, de én papírkutya vagyok...) Zsolti említette a csövek cseréjénél, hogy nem ártana a hűtőt is cserélni, mert most már az a leggyengébb láncszem. Legutóbb egy vaterás hirdetésben akadtam komplett hűtőre. Kiderítettem, hogy a 8 szelepes és 16 szelepes Calibrák hűtője megegyezik, így a méretek egyeztetése után (csak a biztonság kedvéért) nyugodt szívvel ütöttem le az aukciót. Székesfehérvárra kellett mennem érte, de olyan jó áron kínálta az eladó, hogy még így is megérte. Valamint - ha már ott voltam - elhoztam két lámpa-magasságállító motort, meg egy bal első sárvédőt is. Ezeknek is megvolt az oka, mindent le fogok írni, türelem...

Szóval megvolt a hűtő, Zsoltinak vittem cserére. Első körben le kellett ereszteni a vizet. Igen, vizet. Nem karamellapudingot. Tessék csak nézni:

Zsír. Pontosabban nem zsír. Sőt, még az is látható, hogy mennyire koncentráltam, nehogy megúsztassam a telefont a lavór fölött pózolva. Csupán a kontraszt kedvéért itt a korábbi koktélról egy közeli kép:

Azt hiszem, további megjegyzés nem szükséges. Mint az várható volt, a régi és az új hűtő között hasonló különbséget véltünk felfedezni. Nem, hazudok: én ekkora különbséget azért nem vártam. Amit láttam, engem meglepett. A régi hűtő úgy nézett ki, mint egy céltábla a harcászati lövészeten. Ez még hagyján, a sok-sok kavicsfelverődés ugyan megtette a hatását, ám javítva is háromszor volt már az idők folyamán. Íme egy kép a régi hűtőről, és ez még a szebbik fele:

Ez még nem minden. Amikor megfordítottuk a hűtőt, érdekes részletet vettünk észre.  Az egyik cső csatlakozási pontjánál egy gumidarab kandikált elő a nyílásból boldogan. Megfogtuk. Húztuk. Lassan. És még mindig húztuk. Még mindig volt belőle a hűtőben. Ekkor felrémlett bennem, hogy  annak idején biológiaórán tanultunk a bélférgekről is. Egészen azóta azt reméltem, hogy arra a jelenetsorra a tankönyvből, hogy egy emberből miként húzzák ki a bélférget, már nem emlékszem. Ezen a ponton kiderült, hogy sajnos mégis, bár szívesebben éltem volna az életem tovább az emlékkép felidézése nélkül is. Túllendülve a megrázkódtatáson mindenesetre eléggé aggasztónak tűnt, hogy mennyi mindent szétszedett az olaj az évek alatt... A végeredmény a következő szimpatikus gumipióca:

A kép eléggé életlen, de mentségemre legyen szólva már igencsak sötétedett, szerencsére a kép témája tisztán kivehető.

Természetesen a régi hűtőre nem tartottam igényt. Sajnos nincs saját garázsom (bár már többször felmerült bennem, hogy nem ártana Vásárhelyen bérelni egyet), így Zsoltira bíztam a további sorsát. Vélhetően a MÉHben fog kikötni, nekem plusz egy kacatra nincs szükségem, amivel úgyse tudok mit kezdeni.

A rend kedvéért megmutatom az új hűtőt is, amit beszereltünk a kavicsszaggatta helyére. Ez sem makulátlan (az elülső felén ennek is van egy javításnyom, a képen épp a másik oldala látszik), de nem is annyiba került, mint egy vadiúj, sőt. A másikkal összehasonlítva már csak anyagárban számolva is nagyon megérte az árát.

A hűtőt berakta Zsolti, szépen becuppant a régi helyére. A csövek pillanatok alatt a helyükre kerültek, feltöltöttük öt liter hígított fagyállóval is, de nem volt elég, ugyanis a korábbi esetekkel ellentétben ezúttal a hűtőben sem maradt már víz. Belement még kb. másfél liter a régi hűtőfolyadékből, ami - ahogy írtam is a poszt elején - kiváló állapotban maradt a hűtőrendszerben, abszolút nem volt dzsuvás.

Remélhetőleg ezzel egy időre lezárhatom végre a hűtős-hűtővizes mizériát. Az olajat az autó továbbra is "csak" a leeresztőszelepnél szórja, a hengerfejnél nem, valamint a víz is tiszta. Egy régi, bő három éves történet egy jó időre véget ért... Végre valahára, épp ideje volt.