Ott tartottam legutóbb, hogy az autó már végre valahára megvolt, vele együtt a boldogság is. Rögtön zöldkártyázással kellett kezdenem, ugyanis bár műszaki még volt fél évig az autón, a zöldkártyája éppen lejárt. Igen ám, de az autón kipuffvég nem volt, így először azt kellett szerválni. Gyorsan. (Ugyan elképzelni nem tudom, hogyan tűnhetett el róla, hacsak az előző tulaj nem menekítette le róla, mert esetleg valami ultrabrutál méregdrága vacak lehetett. Ennek viszont ellentmond a már akkor is enyhén rozsdásodó cső és kipufogódobok.) A kipufogóról (sőt, a vizsgákról is) később fogok még írni, most elég annyi hozzá, hogy felhegesztett a szerelőm egy rettentő olcsó krómozott szögletes véget, így a zöldkártya is elkészülhetett. Az olcsóságnak egy oka volt: minden pénzem elvitte az autó és a vele járó papírmunka. (Képek is lesznek majd a megfelelő posztnál.)

Nem ez volt viszont a legnagyobb probléma. Említettem, hogy magának az autónak az átvétele is csúszott amiatt, hogy a Ford Hovány szólt, hogy hengerfejes az autó és megcsinálják. Nos, csak annyira csinálták meg, hogy a motor ugyan úgy-ahogy rendesen működött, de az olaj folyt orrán-száján, ettől függetlenül nem hibáztatom őket, tudtam már akkor is, mit vettem. 2000 km-enként eltűnt belőle 1-2 liter olaj, ami azért nem a rendes fogyási ütem. Csöpögött az olaj a leeresztő szelepnél is, amit először nem vettem észre a motortakaró lemez miatt. Ez volt a kisebbik gond: sajnos a hengerfejen belül a vízbe is jutott belőle. Nem is kevés. Annyira durván ment bele, hogy folyékony víz helyett valami kávészínű sűrű lötty áramlott több-kevesebb sikerrel a rendszerben, én stílszerűen karamellapudingnak neveztem el. (Több hozzáértő ember is mondta, hogy ilyet még nem látott.)

A motor rendesen működött még ettől, engem szerintem jobban zavart, mint a motort.

Egyelőre - pénz híján - nem tudtam mit csinálni, csak annyit, hogy olyan sűrűn cserélgettük a "vizet", amilyen sűrűn csak lehetett. Ilyenkor mindig ki kellett pucolni a kiegyenlítő tartályt is, meg mindent, amihez csak hozzáfértünk. Néha a hűtőt is. Egy-egy leengedés után eléggé kiábrándító kép fogadott:

Igen ám, de a hűtőcsövek gumiból vannak, viszont az olaj közismerten nem áll szoros barátságban a gumival... Fél évvel később Hódmezővásárhely és Szeged közt felvillant a hűtőfolyadék szintjelző lámpája, amiről először még azt sem tudtam, mit jelent. Node nemcsak felvillant, hanem úgy is maradt, jött hozzá egy kis büdös is, én meg önkéntelenül is a tükörbe néztem. Elhűltem a látványtól: a mögöttem gomolygó fehér gőztől alig láttam a mögöttem haladó, egyúttal már vadul vészvillogózó teherautót, mert ő nyilvánvalóan hamarabb észrevette nálam, hogy gáz van. Én azonnal lefordultam egy kis bekötőútra és leállítottam a motort. Nem volt nehéz kitalálni, mi történt... Az az öreg gumicső, ami a motor jobb alsó részétől fut a fűtés felé, megadta magát a sok olajos dzsuvától és elnyíródott a tövénél. A kiömlő hűtőfolyadék ráfolyt az ott lévő forró részekre, többek között a leömlőre is, így pillanatok alatt elfolyt egyrészt az összes víz, másrészt látványosan gőzfelhőbe burkolta az autót fél percre. A következő kép ezután készült. Még jó, hogy a képhez nincs hang, mert ekkor bizony sűrűn anyáztam.

Telefonáltam édesapámnak (tudtam, hogy neki van kötele, amivel hazavontathatjuk), megvártam és kis idő múlva hazahúztuk az autót. (Fék- és kormányszervó nélkül ez is jó sport...) A csövet kicseréltettem. Viszont... Nem ez volt az első eset. Nem sokkal később egy újabb cső nyíródott el, ezúttal a torokfűtőcső egyik ága. A tövénél. Nem túl könnyen hozzáférhető helyen, bár ez az út szélén állva (megint) nem érdekelt túlságosan még. Boldogságom határtalan volt...

Nos, ekkor rágtam be úgy igazán. Fogtam magam és az összes vékonyabb csövet lecseréltettem. Ezután a csövekkel már nem volt gond később sem.

Ezzel egyidőben elhatároztam, hogy amint lehet, megcsináltatom azt a nyavalyás hengerfejmizériát. Vagy ha azt nem is, legalább megnézetem. Ez nem annyira egyszerű, mivel a szétszedés-összerakás munkadíját akkor is ki kell fizetni, ha egyébként az autón semmit sem bűvölnek. Ezzel még nincs vége, az olajat (plusz olajszűrőt) is le kell cserélni, nomeg a hengerfejtömítést is. Amikor meghallottam a számokat, kezdtem rosszul lenni, de elhatároztam, hogy akkor is végigcsinálom. Az álmom volt az autó, csak nem fogom így hagyni...

Ekkor diploma előtt álltam éppen, az autó műszakija pedig épp lejáróban. A csövek ki lettek cserélve, utána meglett a műszaki is, majd pedig szétbontották az autót. (Mikor máskor, ha nem műszaki után. :)) 

Elvittük nyomáspróbára a hengerfejet, ahol úgy látták, nincs semmi baja. (Az a mondat is elhangzott, hogy ha nem a hengerfejnek van baja, márpedig úgy néz ki nincs neki, akkor vagy rosszul rakták össze a Fordnál és eresztett a tömítésnél, vagy a blokk gázos.) Szóval volt rá esély, hogy az olajfolyásnak vége, mert ezúttal rendesen lett összerakva. 120-at fizettem az egészért. Úgy éreztem, végre tettem egy komoly lépést abba az irányba, hogy tökéletesen elégedett legyek az autóval.

Nem úsztam meg persze ennyivel. Sajnos a probléma nem javult meg, sőt kicsit rosszabb lett. Már a szelepfedél alatti tömítésnél is eresztette kicsit az olajat, így már legalább a szellőzőn is bejött az olajszag. Forró motorral kombinálva nyáron a hőségben kifejezetten élveztem, amikor bekapcsolt a hűtőventilátor is bónusznak. Rettentő csalódott voltam. Semmivel sem jutottam előbbre: nem tudtam meg, hol a hiba, az autó nem javult meg, ráadásul úgy éreztem, hogy rengeteg pénzt kidobtam az ablakon. Továbbra is sűrűn cserélgettük a vizet. No meg a termosztátot. Nyilvánvaló, hogy ezt a sűrű masszát nem szerette sem a termosztát, sem a vízpumpa. Nem is emlékszem rá igazán, hányszor cseréltettem, annyiszor bedöglött (főleg a termosztát), de szerencsére egyszer sem hagyott ott az autó emiatt az út szélén. Gondolom ennek a híg trágyának elegynek teljesen más a forráspontja is, valamint lassabban is kering a rendszerben, emiatt lassabban melegedett fel a motor üzemi hőfokra, viszont cserébe nehezebben is maradt ott. Gyakran feküdt a vízhőfok mutatója a kék sávban vízszintesen, főleg autópályatempónál. Minél sűrűbben csinálta, annál inkább vált esedékessé a termosztát cseréje.

Ezután még szűk három évig jártam így az autóval, amikor teljesen véletlen akadt egy kihagyhatatlan ajánlat... Erről és még néhány apróságról a következő posztban. :)

(Előfordulhat, hogy néhol nem vagyok szakmailag pontos. Ha valaki valamilyen égbekiáltó baromságot vélne felfedezni az írásomban, kérem ne restellje jelezni!)