Dester Calibrája

Ez a poszt kivételesen nem a Calibráról fog szólni. Nemrég a barátnőmmel Máltán nyaraltunk, és ahogy teltek ott a napok, egyre határozottabban fogalmazódott meg bennem, hogy a máltai közlekedésről írnom kell. Kapaszkodjatok, három napi hideg élelmet és folyadékot készítsetek a gép mellé, macskát az ölbe, gigaposzt lesz.

Néhány alapvető tudnivaló először. Málta történelmére igen jelentős hatása volt az angoloknak az idők folyamán, több kedves hagyatékuk is megmaradt. Az egyik az angol szabványú konnektor csatlakozó, a másik, hogy a máltai mellett az angol is hivatalos nyelv az országban (ennek mondjuk épp kifejezetten örültünk), és végül, ami az írásom szempontjából a legérdekesebb, hogy bal oldali közlekedés van érvényben. (Érdemes átfutni a Wikipedia bal és jobb oldali közlekedésről szóló szócikkét is, sok érdekességet tartalmaz, például azt is, hogy Magyarországon is bal oldali közlekedést alkalmaztak az 1930-as évekig.) Nem jártam még olyan országban, ahol bal oldalon közlekedtek volna, ezért pusztán ez a tény biztosan nem lett volna annyira érdekes, ha jártam volna korábban esetleg Angliában. Így viszont számomra ez is élményszámba ment.

Először nézzük a máltai közlekedési lehetőségeket.

Gyalogosan

Nem csupán a szokatlan irányú közlekedés, hanem a máltaiak vezetési kultúrája miatt is érdemes volt figyelmesen közlekedni, példának okáért mindkét irányba célszerű volt szétnézni úton átkelés előtt. Egyébiránt sok gondunk nem volt, a rengeteg lézengő turista miatt még ha alkalmanként gyorsan is, de mindenképp figyelmesen vezetnek (ez természetesen nem csak a gyalogosok miatt volt célszerű). A zebrákat tisztelik, a buszok, taxik, sőt, a tuningmakik is mosolyogva álltak meg és engedtek át egy-egy átkelőnél. Már az első nap egy másik bolygón éreztük magunkat Budapest után.

Kerékpárral

Kicsit sántítani fog a dolog, ugyanis biciklivel éppen nem közlekedtünk. Egyrészt azért, mert nagyon kevés van belőlük (nemcsak bicajból, hanem bármilyen kétkerekűből), és bár úgy tűnt, hogy az autókra és a gyalogosokra vigyáznak, mégsem mertünk volna biciklizni. A repülőtérről egy tős-gyökeres, nagy dumás máltai fickó (Stephen) fuvarozott el bennünket a szállodába. Láthatóan szeretett beszélgetni, így megkérdeztem a kerékpárbérlésről is. Azonnal megváltozott az arckifejezése: "No, no, no, don't rent a bike. They'll kill you." Ebben a pillanatban jobbról index nélkül bevágódott elénk egy autó. "Look at this bastard! He wouldn't even notice you, just boom and you are under wheels. Every month someone dies on bike. Perhaps you should try Gozo, if you want it anyway, people are much more calm there." (Szabad fordításban: "Ne bérelj biciklit! Kinyírnak. Nézd csak ezt a barmot! Észre se vett volna, csatt és már a kerekek alatt is vagy. Minden hónapban meghal egy biciklis. Ha mindenképp biciklizni akarsz, inkább Gozón próbáld, az emberek sokkal nyugodtabbak arrafelé." És tényleg, de erről majd később.)

Másrészt bár Málta legmagasabb pontja 253 méter, két méter vízszintes szakasz sem nagyon akad. Egyszerűen elképesztő, mennyire dimbes-dombos. A szintkülönbségek meglepően nagyok lehetnek, több helyen szerpentinekre emlékeztető hajtűkanyarok tarkítják a képet. Bár biciklizni nagyon szeretünk és szoktunk is, ezt a hullámvasutat nem akartuk két keréken kipróbálni, én alföldiként egyébként is fújtattam volna már pár száz méter után is. No meg a fenti okok miatt sem ragaszkodtunk az eredeti terveinkhez.

Hajóval

Málta szigetekből áll, ennek megfelelően igen nagy szerepet kap a vízi közlekedés is. Cominóra rengeteg kisebb-nagyobb cég szervez mindenféle utakat, a nagyon olcsótól a méregdrágáig. Mellieħából indulva €10 körüli áron már belefér egy cominoi körtúra Gozo kikötőjének az érintésével, de lehet találni ugyanennyiért kisebb vállalkozásokat is (például a Paradise Diving a ċirkewwai kikötőben), akik kisebb csoportokat speedboattal visznek át a szigetre. (Természetesen retúrjegy.) Ez utóbbi árában már benne van a cominoi barlangok látogatása is, és mindenképpen nagyon nagy élmény. Szervezéstől és indulástól függően jópár órát lehet fürdőzni a Blue Lagoonban, vagy akár sétálni, geocachingelni Cominon. (Három ládikó van a szigeten.)

Gozóra leginkább komppal lehet a legkönnyebben átjutni, főleg, ha az ember egyénileg akarja megoldani a kérdést. (Ettől függetlenül néhány szervezett út is kiemeli, hogy a gozói komp nincs benne az árban és szervezésben.) Félóránként indul komp, autót is szállítanak természetesen, de ha nem máltai vagy gozói lakosról van szó, akkor nem túl olcsó ez a megoldás sem, ráadásul gyakran láttunk dugót a komp felé vezető úton.

A főváros környékén sok kikötő van, van olyan öböl, amelynek a partján három város is osztozik. Rengeteg szervezett hajótúra, kikötői körtúra indul innen. Többségük azért nyugdíjas-kompatibilisebb, mint a speedboat-út Cominora, ez a nyugdíjasok nagy számán is tetten érhető.

Részt vettünk egy Harbour Cruise-on egy nagyobb hajón, ami egy túra keretében a kikötő körül látható városokat mutatja be. Nem elsőként érkeztünk, addigra a nyugdíjas turisták már megrohamozták a hajót. Nálunk volt fényképezőgép és videokamera is, de csak a hajó hátsó és oldalsó részén tudtunk helyet találni, mert kézzel-lábbal foglalták a helyet a szomszéd Jürgen bácsiknak és Dorothy néniknek. A hab a tortán: az út közben néha szétnéztünk a hajó utasai között. Többen horkoltak, néha felkapták a fejüket, pislogtak kettőt, majd újra horpasztás. Ezért aztán biztosan megérte...

Komp nem csak Gozo és Málta között hasít, jár kisebb (autókat nem szállító) komp Valletta és Sliema között is.

Egy biztos, ez alatt a 11 nap alatt többet voltam vízen, mint addig egész életemben. :)

Autóval

Itt is csalni fogok kicsit, ugyanis legnagyobb bánatomra nem volt időnk arra, hogy autót béreljünk, ráadásul a buszközlekedés tökéletesen kielégítő volt. (Erről szintén később.) Volt egy-két olyan nap, amikor jobban tettük volna, ha autót bérlünk, de hát... késő bánat. Stephen nagyon segítőkész volt, amikor a bicajbérlés után rátértem az autóbérlésre. Rögtön fel is hívta az egyik kollégáját, akinek mit ad Isten, pont autókölcsönzője van. Nem viccelek, utána nagyjából negyed órán át ecsetelte az árakat, lehetőségeket, ebből próbálok valamennyit a lehető legpontosabban idézni, de azért rövidítve. Ezúttal eltekintenék az angol nyelvtől, remélhetőleg senki sem kövez meg érte.

Szerencséd van, a kollégám, Tonio épp autókölcsönzéssel foglalkozik. Figyelj, megkérdem, aztán ha gondolod, hívd fel, és hivatkozz rám. [Felhívja, máltai blabla, pörög a nyelve rendesen.] No, beszéltem vele. Mennyi időre kellene? Hosszabb távra? Ahha, csak néhány napra. Pontos árat nem tudott mondani, az időtartamtól is függ, de úgy €20-25 között számíts rá. Nézzetek körül, de szerintem ennél jobb árat nem találsz. Nem, nem akarlak rábeszélni, de szerintem még akár 1-2 napra is odaadja €20-ért. Sőt, el is hozza a szállodához. Csak bele kell ülnöd és kész. Biztos vagyok benne, csak hivatkozz a barátodra, Stephenre. [Kis máltai anyázás egy busz miatt, ami majdnem leviszi a tükrét.] Tényleg, nézz körül, aztán ha találsz jobb árat, válaszd azt. De tudod mit? Szerintem még €18-ért is ad autót. És ebben már benne van a biztosítás is. Balesetet okozol? Nem gond, fedezi a biztosítás, nem kell aggódnod. Figyelj, biztos vagyok benne, hogy odaadja €18-ért, csak hívd fel, itt a száma. Ja, és hivatkozz rám.

Satöbbi, satöbbi. Ez a kissé egyoldalú beszélgetés ment negyed órán keresztül, sokszor ismételve a fontosabb infókat. Sajnos nem jutottunk el végül odáig, hogy beszéljünk Tonioval és meggyőződjünk Stephen állításainak valóságtartalmáról (a száma azért megvan), de annyi biztos, hogy akár 18, akár 20, akár 25 euróért adott volna autót, mélyen a legolcsóbb ajánlat alatt lett volna bármelyik a hivatalos helyekhez képest. Ugyanis figyeltem, amerre jártunk. Nem volt nehéz találni kölcsönzőket, Máltán egymást érik az autókölcsönző cégek. A szigetekre eléggé sokba kerül komppal (például Szicíliából) saját autót vinni, így a legtöbben ott helyben bérelnek autót, és ezt alaposan ki is használják. A legolcsóbb kisautóktól kezdve a drágább BMW kabriókig és luxusmercikig minden szerepelt a kínálatban. Egy szó, mint száz, €35 alatt nem nagyon találtunk volna kibérelhető autót 1-2 napra. 1 hétre már lett volna kedvezmény, de semmiféleképpen sem akartunk egy teljes hétre saját bérelt autót. Persze az ár szépen emelkedett volna, ha extrát is szerettünk volna, például automata váltót vagy légkondit. (Én szándékosan kézi váltósat kértem volna, a légkondi pedig nem érdekelt, úgyis mindenki lehúzott ablakkal közlekedett, még a legdrágább autókban is.)

Busszal

Nem véletlenül hagytam utoljára a buszos közlekedést. A buszállomány szorosan hozzátartozik Málta arculatához, amivel természetesen a máltaiak is tisztában vannak, ugyanis a szuvenírok jelentős részét teszik ki a busz alakú bögrék, perselyek, makettek és egyéb apróságok. (Mi is hoztunk haza két makettet.) A buszok ugyanis meglehetősen régiek, sok közülük már akár ötven éve is az utakat rója, ennek ellenére általában igen jó műszaki állapotban vannak. Fura, hogy a buszok külseje és belseje között nem mindig egyenesen arányos a kapcsolat, ugyanis az utazásaink során pont egy újabbnak kinéző busz belseje tűnt a leglelakottabbnak, lásd az alábbi képen. Mit mondjak, még a "spártai" kifejezést is kissé erősnek érezném.

Sajnos a járműpark fokozatosan lecserélődik, hála az Európai Unió nyomásának. (Rengeteg - mások által készített - fotó található a buszokról ezen a linken.) Örülünk, hogy még időben részesei lehettünk a régi buszokon való utazásnak, nagy élmény, roppant jó hangulata van. A buszsofőrök jó része közlékeny és kedves (főleg az idősebbek), de akad néhány morcosabb alak is. Szerencsére folyamatos edzésben vannak, szóval úgy-ahogy válaszolgatnak a turisták kérdéseire. Ha Vallettában a központi buszpályaudvaron nem találjátok elsőre a turistainformációt, nyugodtan csípjetek el egy sofőrt, segíteni szoktak. Jut eszembe, többnyire férfiakról van szó, hölgy sofőrt csupán egyet láttunk.

Viszont nem túl szívbajosak. Mennek, mint az állat, úgy nyomják neki a szűk utcákon, hogy csak pislogtunk. Városok között pedig ha 60-nal poroszkál egy-egy autó, simán ledudálják, akár a nívósabb Mercedest is. Érdekes módon a ledudált autó sofőrje nem int be, nem mutogat, hanem lehúzódik akár a poros padkára is, hogy a busz elhasíthasson mellette. A gozói fővárosban lévő buszpályaudvaron még tábla is figyelmeztet, vagy inkább kér: GIVE WAY TO BUSES. Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy az autóvezetők táblák nélkül is meglehetősen előzékenyen bánnak a buszokkal, ahol lehet, elengedik őket. A közlekedés egyébként is nagyon dinamikus. Nincsenek hétvégi sofőrök. A rengeteg emelkedő és lejtő, valamint a nagy járműsűrűség Schumachert képzett a szigeten még az idősekből is. Erre majd még szintén visszatérek.

A buszhálózat eléggé sűrű, csak néhány ritkábban lakott hely megközelítése problémás, például délen a Blue Grotto és környéke. Máltán szinte minden busz a fővárosból, Vallettából indul és oda is érkezik vissza, csupán néhány olyan járat van, amelyik nem érinti a fővárost. Gozón egyszerűbb a helyzet: minden busz csillagpontos rendszer szerint közlekedik, ám igencsak ritkán, valamint még kiszámíthatatlanabb menetrend szerint, mint Máltán: minden busz Victoriából indul és oda is érkezik. Ha az ember még nem kellően rutinos, érdemes megkérdezni a sofőrt, hogy tényleg arra megy-e, amerre szeretnénk. Többször láttuk, hogy a busz elején és a hátulján két különböző szám díszelgett, a menetrend meglehetősen esetleges, vagy jön, vagy nem. A buszmegállókban csak ritkán lehetett menetrendet látni (de még azt is, hogy melyik busz jár arra), talán pont ezért. A jegyek általában nem drágák (€1 körül), de 11 nap alatt sem sikerült észrevenni a rendszert az árakban. Hol fél euró körül fizettünk, hogy másfél környékén (vannak talán zónák, de nem tudtuk egyértelműen beazonosítani a határait), úgyhogy általában nem fárasztottuk magunkat, inkább €3.50-ért napi jegyet vettünk azokon a napokon, amikor buszozásra szántuk rá magunkat.

A buszozás nem merül ki annyiban, hogy az ember szépen kiderítette, melyik busz áll meg a megállóban, és szimplán várja a buszt. Mi már előre felkészültünk, de többen jártak úgy, hogy csak várták és várták a buszt, mire az zokszó nélkül elrobogott mellettük. A közelgő buszt ugyanis egy határozott mozdulattal le is kell inteni, különben nem áll meg. Csupán egyetlen ajtó van rajtuk és az is elöl, a bliccelés eleve kizárt, igaz erre az igazán olcsó jegyárak miatt nincs is szükség (természetesen mi sem törekedtünk rá). Mivel csak egyetlen ajtó van, egy tömött buszon igencsak nagy tülekedés alakulhat ki egy-egy frekventáltabb megállóban. A sofőrök ezt nagy rutinnal és nyugalommal kezelik, nem rohannak, az utasok is hasonlóképp, inkább mosolyogva állnak a dologhoz. A máltaiaknak ez természetes, a turisták pedig élvezik a száguldást, ami a mindig nyitott ajtóval és az éles kanyarokkal párosítva igen egyedi élmény tud lenni. Alig találkoztunk bunkó emberekkel a buszon, azok is többnyire magyarok (nem, nem vagyok rá büszke), esetleg angolok voltak. A fenti képen látható nem túl fitt belső állapotú busz volt az egyik leggyorsabb az utazásaink során (bár nyikorgott-csattogott rendesen), a fent említett ledudálást is ez a sofőr követte el. Egy másik sofőr viszont egy, emelkedőn jobbra lekanyarodó autó miatt szitkozódott rendesen, ugyanis jöttek szembe, ami miatt a busznak is meg kellett állnia az autó mögött, emiatt odaveszett a lendület. Lendület nélkül pedig eléggé nehéz az emelkedőn elindulás (ezért, ahol csak lehet, jól megküldik az emelkedő előtt). Na, ekkor aztán volt rendesen fekete füst...

Az egyik fenti kép (ahol a busz belső tere látszik) más szempontból is érdekes. Kíváncsi vagyok, sikerül-e kitalálni, hol található a leszállásjelző. Aki a két piros madzagra tippelt, az nyert. A máltai buszok nagy részén még a leszállásjelző sem elektromos berendezés: a zsinórra a sofőr feje fölött egy csengő van kötve. A kicsivel újabb buszokon az ablak fölött húzódik egy sötét sáv, ezt megnyomva lehet működésre bírni a leszállásjelzőt, míg a legújabb beszerzésű buszokon a magyar megoldáshoz hasonlóan egy gombot kell megnyomni. Még egy érdekesség látható a képen: az ablakoknak ezen a buszon semmilyen fogantyúja nincsen, pusztán a lepedő méretű dupla üvegtáblát kell odébb tologatni. Az üveglap alja majdnem a combunk tetejével egy magasságban ért véget, az üléseken pedig eléggé szorosan kellett ülni ahhoz, hogy két ember elférjen.

A sofőrök akkor sem teketóriáztak sokat, ha megtelt a busz, egyszerűen nem engedték fel a megállóban várakozó utasokat egy izmos full felkiáltás kíséretében. Ha nem volt leszálló utas, meg sem álltak, még leintésre sem. Sőt, amikor Mostába igyekeztünk és megkértük a sofőrt, hogy szóljon, amikor odaérünk, hiába csilingeltünk kicsivel hamarabb, nem állt meg, csak a főtéren a dóm mellett (tudta, hogy nem jó helyen jeleztünk). (Azért tettük, mert a busz végébe szorultunk, esélyünk se lett volna meghallani a bekiáltást, hogy hol is vagyunk éppen.) Apropó, aki ott száll le, vegyen egy pizzaszeletet a Valletta felé tartó buszmegálló melletti beugróban, nem bánja meg. :)

A buszok (vagy legalábbis egy részük) magánkézben vannak, azaz a busz a sofőré. Ezt a sejtésünket az is alátámasztja, hogy a buszokat akár egyben is ki lehet bérelni a sofőrrel együtt, amire láttunk konkrét példát is a mellieħai kikötőben:

A buszok leginkább Bedford, Leyland és Dodge márkájúak, roppant változatos típusok alkotják a választékot. Nem is nagyon emlékszem arra, hogy láttunk-e volna két egyforma buszt, de nem hiszem. Előfordul, hogy nem csak az ajtó van nyitva, hanem még a sofőr felől is nyitott. Néhányon azért már látszik, hogy sokat megéltek, némelyiknek az elején-végén észrevehetőek voltak karcolás- vagy ütközésnyomok. (Igaz, ez az állítás a máltai autók nagy részére is áll.)

Régebben minden máltai falunak saját festésű buszai voltak, mára már egységesen sárgák Máltán és szürkék Gozón. (Cominon a sziget kis mérete miatt nincs buszközlekedés, Málta többi szigete pedig vagy lakatlan, vagy még apróbb, így fölösleges is lenne.) Bár még nem böngésztem át teljesen, de sikerült szert tennem egy A4-es alakú, vaskos könyvre a vallettai bolhapiacon, ami kizárólag a buszok történetét és típusait tartalmazza. Jó kis esti olvasmány és képeskönyv egyben. (Egy rövidebb összefoglaló olvasható a buszok történelméről a máltai közlekedési vállalat weboldalán angolul.) A máltaiak egyébként nagyon vallásosak, ami a buszokban is látszik, ugyanis a sofőr és a benn ülők életére néha nem is egy, hanem akár több szentkép is vigyáz.

Szokások

Már említettem, hogy a máltaiak általában igencsak dinamikusan vezetnek, bár alapvetően nem száguldoznak. A hétvégi sofőr fogalma teljesen ismeretlen. A szabályok közül vannak, amelyeket igencsak betartanak, de a többit - hogy is mondjam - meglehetősen szabadon kezelik. A sebességhatárok betartása az első kategóriába sorolható. Amikor Stephen magyarázott az autóbérlésről, külön felhívta rá a figyelmem, hogy figyeljek a sebességhatárokra, ugyanis kamerák vannak telepítve itt-ott és a büntetés sem kicsi. (Én mindenesetre nem vettem észre ezeket az említett kamerákat, jól eldugták.) Sebességkorlátozás egyébként ritkán van, akkor is általában 35 km/h-ra. Többnyire a vezető józan eszére bízzák a dolgot: az élesebb kanyarok elé felfestenek néhány SLOW feliratot az úttestre, esetleg táblával jelölik: REDUCE SPEED NOW. A többit az evolúcióra bízzák.

De ha már a táblákról volt szó... Nincs túl sok tábla Máltán. Annak nyomát sem láttam, amit itthon gyakran látni, hogy rázsúfolnak három-négy táblát is egyetlen oszlopra, aztán sasolhatsz egyszerre tíz táblát úgy, hogy közben még a forgalomra is figyelj. Értelmetlen sebességkorlátozásról sincs szó, mint ahogy írtam is fenn, sőt, úgy általánosságban véve úgy tudnám összegezni, hogy nincs úgy túlszabályozva az egész ottani KRESZ, mint itthon. Így a forgalom dinamikusan halad, és érdekes, az egész úgy, ahogy van, működik. A táblák jó része ráadásul angolul van kiírva, csak a legfontosabb, legismertebb táblákat jelölik piktogramok. A világítás nappal nem kötelező (vagy csak senkit sem érdekel), egyedül az alagutaknál jelöli tábla, hogy kapcsoljanak lámpát. (Amit még gyakran ilyenkor sem tesznek meg, sőt, szürkületkor is csak a lehető legkésőbb kapcsolják fel.)

Egy érdekesség is látható a fenti táblán: STAY IN LANE. Miért is kell ezt kiírni? Nos, Máltán a sávok igencsak tájékoztató jelleggel működnek. Senki sem rökönyödik meg azon, ha valaki a terelővonalon (vagy akár a záróvonalon) halad, legyen szó buszról vagy autóról. Ebben az esetben ha jön hátulról valaki, nem dudál, nem anyáz, hanem ha tud, akkor előz akár a dupla záróvonalon keresztül is. Ebből a szempontból hasonlítanak a román közlekedésre: gyakorlatilag annyi sáv van, amennyi autó elfér. A körforgalmakban is.

A fenti kép egy viszonylag különleges helyen készült, ugyanis ez az alagút speciális helyen van. Gondolta volna bárki is, hogy egy kétszer két sávos főút halad át a repülőtér kifutópályája alatt keresztben? Nem viccelek, ugyanezen a ponton lefényképeztem a GPS képét is rajta a Google Maps-szal, ez látható a bal oldalon. (A link a helyszínt mutatja meg.)

A többi tábla viszonylag a megszokott módon néz ki. Egyetlen helyen, Mdinában találkoztam egy szélességkorlátozás táblával is (ahol egyébként eszembe nem jutott volna, hogy autóval is lehetne közlekedni), a korlátozás mértéke az angol rendszer szerint volt feltüntetve. No de azért találkoztunk értelmetlen kitáblázással is. Van valakinek tippje, mit jelent az alábbi táblaegyüttes? Egyirányú utca, de azért jöhetnek szembe? Vagy esetleg kötelező haladási irány lehet az alsó? Várom a megfejtéseket...

Az elsőbbség kezelése is igencsak egyértelmű, és semmi szokatlan nincs benne a hazai szabályozáshoz képest. Egyetlen kivételt tapasztaltunk, az egyenrangú kereszteződésekben más a szokás, mint errefelé. A városokban sok a szűk kis utca, és a kereszteződések előtt nem lassítanak jelentősen, kivéve, ha dudaszót hallanak. Az ok roppant egyszerű. Minden kereszteződés előtt jelzésképpen röviden megnyomják a dudát, és ha nem hallanak másikat a kereszteződés környékéről, akkor átmennek rajta gondolkodás nélkül. A duda egyébként sem az agresszió jele Máltán, én csak a "vigyázz, jövök" jelzéseként láttam (hallottam) használni. Egyes helyeken, beláthatatlan kanyarokban fel is hívják táblával az autósok figyelmét, hogy használják a dudát, az alábbi képen egy ilyen helyzet látható a főváros csücskében. Ez tehát teljesen más, mint ahogyan a magyar KRESZ rendelkezik.

Még egy kicsit a buszokról. Már említettem, hogy gyakorlatilag alapvető íratlan "szabály", hogy elsőbbségük van: általános tisztelet övezi ezeket az antik füstgenerátorokat. A körfogalmakban és minden táblával jelzett kereszteződésnél ugyan a busznak is meg kell állnia, de általában amint lehet, beengedik. Túl sokat nem állt soha a busz a forgalmi helyzet miatt, viszont ha mégis várnia kellene, például míg eljön a szembejövő, nem türelmetlenkedik, az illető pedig igyekszik minél gyorsabban kotródni az útjából. Ha két busz találkozik így szembe (nem ritka, ugyanis még a szűkebb főutak egyik oldalán is parkoló autók állnak), akkor az egyik már messziről villant, hogy a másik mehessen. Egyébként csak viszonylag ritkán köszönnek egymásnak.

Rendőrökről nincs túl sok információm. Találkoztam néhány rendőrautóval (PULIZIJA felirat az oldalukon, általában Ford Focusok), de igazoltatni nem nagyon láttam őket. Általában a forgalomirányításban, eltereléseknél vagy baleseteknél aktívabbak, ahogy én láttam. (Egy  alkalommal beszéltem egy rendőrrel is, roppant kedves volt.)

És végül... az autókról

Máltán sokáig nem dőzsöltek az emberek, csak az elmúlt években ugrott meg jelentősen az életszínvonal, főleg az intenzív turizmusnak köszönhetően. Ez a trend főleg a járműparkon érhető tetten. Rengeteg a régi autó, de akadnak újabbak is szép számmal, viszont a kilencvenes években mintha alig vásároltak volna autókat. Leginkább a japán és francia autók dominálnak, rengeteg a Peugeot, Renault, Toyota, Daihatsu és kakukktojásként a Ford. Ezek közül is szembetűnő az első generációs Toyota Yarisok és a Peugeot 206-osok számbeli fölénye. A Yarisok egyébként ott Vitz néven futnak, és mint a Wikipediából megtudtam, nemcsak itt. (Az viszont érthető, hogy itthon miért nem hagyták meg a vitzes nevet. Elnézést a fájó szóvitzért...) Az időben legszélesebb palettát a Fordok mutatják fel. Láttam ezer éves amerikai importokat ugyanúgy, mint újabb, Európába szánt változatokat. Viszont ahol tenger van, ott kikötő is van, ahol kikötő van, ott yachtok is vannak, és ahol yachtok is vannak, ott méregdrága autók is vannak. Főleg, ha nem vagyunk túl messze Olaszországtól. Például már egy Abarth Fiat 500-as sem hétköznapi látvány, de ha megfelelő kontrasztot adunk neki, azonnal nem lesz annyira érdekes:

A kategóriabeli megoszlás nem annyira szerteágazó, mint Magyarországon. Luxusautót alig látni, igaz, erre nem is nagyon van igényük. De miért is lenne? A szigetek nem nagyok, nincs szükség olyan autóra, amiben több száz kilométer után sem fájdul meg az ember háta, ugyanakkor autóból rengeteg, helyből viszont kevés van, így a kisebb autókat keresik teljesen érthető módon. Leginkább a parkolásnál van nagy jelentősége ennek. Nagy motorteljesítményre sincs szükség, mert azt a kevés intenzív emelkedőt röhögve leküzdik bármilyen autóval, gyorsan hajtani meg amúgy sem lehet, ráadásul autópályák vagy autóutak sincsenek. Mivel általában kellemes a klíma, légkondit sem nagyon használnak. Tehát - összegezve - mintha Máltán nem élnének kisebbségi konfliktusoktól szenvedő emberek, akik az autót státuszszimbólumként vagy pöcshosszabbítóként használnák. Jó, persze, akad néhány nívósabb autó, akad néhány BMW X5-ös,  még akár Ferrari is, de messze nem tűnt egyik sofőr sem arrogánsnak. Általánosan elmondható, hogy gyorsan mennek, gyorsan és rutinosan parkolnak; látszik, hogy nem egy ideges nemzet. A sok plezúrból úgy tűnt, néha hibáznak is, de alapvetően használják az autókat, nem babusgatják.

Tuningautó viszont van bőven, de nem tűnt fel, hogy ott is annyira ízlésficamosak lennének az emberek, mint itthon (tisztelet a kivételnek). Az autók általában igényesen vannak feltuningolva, nem az olyan ordenáré "homasita" módon, mint amilyeneket itthon gyakran látni. Jah kérem, naná, hiszen Suzuki Swift sincs egy darab se. Gyanítom, hogy a Jajj, de csúnya! blognak nem sok teendője akadna Máltán. A legfőbb tuningalanyok a Honda Civicek, Yarisok (bocsánat, Vitzek) és 206-osok voltak. Civicből gyárit nem is nagyon láttam. És - ha már itt tartunk - sajnos egyetlen Calibrát sem, sem gyárit, sem tuningot.

A máltaiak szeretik a régi autókat is, szívesen restaurálják is őket. Az egyik leghangulatosabb ilyen autó ez a röpke 38 éves Ford fagyiskocsi volt. A tulajdonos nagyon kedves volt, beszélgettem vele is egy kicsit. Kicsit árnyalta a képet, hogy a belső tere nem volt felújítva, de a külseje valami káprázatos volt:

Bájos, nemde? Sok más régi autóval is találkoztunk, például itt van ez a gyönyörű MG MGA a fővárosból:

Nem is tudom tovább tartogatni az egyik legnagyobb durranást, szóval ha valaki nem bírta már tovább olvasni és nem jutott el idáig, most bánhatja. Rögtön a második napunk estéjén Mellieħában egy veteránautó-kiállításba botlottunk. Sajnálom, hogy az autók egy részének még jóformán a márkáját sem ismertem fel, nem hogy a típusát. Volt ott viszont régi Mercedes, Triumph, Ford, Mini, Dodge, kamionok és még sorolhatnám. Természetesen mind olyan állapotban, mint ha most gördültek volna ki a gyárkapun. Nem csak a gyári állapotra törekedtek egyes esetekben, néha brutál tuning is belefért. Láttam motorral csukódó platós Dodge-ot, de szép nagy érintőkijelzős fedélzeti számítógépet tartalmazó régi Minit is. Az alábbi első képen látható Dodge teherautót egy rozsdás romhalmazból hozták vissza az életbe, nem hittem a szememnek az előtte-utána képek láttán. Úgy látszik, több idejük is van, és elhivatottak is, az egyszer biztos.

Egyéb apróságok

Biztos vagyok benne, hogy kimaradtak az írásból olyan érdekességek, amelyeket mindenképp meg akartam volna még írni, de talán így sem támad hiányérzete senkinek. Kimaradt például a játékmúzeum is, rengeteg fotót készítettem ott is a millió kisautóról és egyéb játékokról a múlt századból. (Külön kérésre szívesen készítek belőle egy rövid posztot.)  Ezt a bejegyzést három csöppséggel zárnám. A vallettai bolhapiacon érdemes szétnézni, exkluzív maketteket is lehetett találni. Én rögtön le is csaptam egy Jaguar E-Type-ra (nyitható ajtókkal), természetesen a kötelező buszokat sem felejtettem el.  Az egyik busz ráadásul lendkerekes és az ajtaja is nyitható. Íme mindháromról egy-egy fotó (a Jaguart nem választottam teljesen külön a dobozától, amíg nem találok neki teljesen pormentes helyet, úgyhogy ezért elnézést kérek).

Végül, de nem utolsósorban az összes, Máltán készített és közlekedéssel kapcsolatos kép végigböngészhető a Facebookon található nyilvános mappámban. Mielőtt  még felszisszennének az anti-facebookosok: az album megtekintéséhez nincs szükség Facebook tagságra, úgyhogy bátran kattintson mindenki, akit érdekel a többi fotó is. Ha valaki nagyon vágja, hogy melyik autónak mi a pontos márkája és típusa, örömmel venném, ha ott a képek alatt megjegyzésben jelezné, ezzel is teljessé téve a galériát. Előre is köszönöm, ha valaki veszi majd a fáradtságot.

Málta persze nem csak a közlekedése miatt különleges. Ha nem a közlekedésről, hanem az általános benyomásaimról írtam volna, azt nem úsztam volna meg egy ennyire rövid bejegyzésben. Bátran javaslom kiránduló- vagy nyaralócélpontnak, aki meglátogatja ezt a kis országot, biztosan nem fogja megbánni. Nem is ragozom tovább, az útikönyvek már megtették helyettem.

UPDATE

Érkezett néhány kiegészítés, ezeket jeleztem áthúzással a megfelelő helyeken.